Ursulának úgy általában sem volna haszontalan elhúznia a csíkot – óriási károkat okozott

Csak nehogy, miként Sámson, a végüket érző posztmodern frakciók az egész építményt magukra döntsék, és mi is ott ragadjunk velük együtt.

Csak nehogy, miként Sámson, a végüket érző posztmodern frakciók az egész építményt magukra döntsék, és mi is ott ragadjunk velük együtt.
„Mára már mások is követik ezt a definíciónkat. Tusk Kaczyński ellen, Magyar Péter Orbán ellen, Csehországban Fiala az EPP-s barátainkkal együtt Babiš ellen” – fogalmazott Weber.
Drasztikusan felgyorsultak az események.
Ítéletet hozott az Európai Unió Törvényszéke Ursula von der Leyen rejtélyesen eltűnt SMS-ei ügyében.
Az EU bírósága mond ítéletet felette, illetve a „Pfizergate” fölött.
A Pfizer és a Moderna is érintett.
A klinikai vizsgálat során egy betegnél májkárosodás lépett fel.
A vádak szerint a cég a politikai megfontolásból hallgathatta el Covid-19 vakcinájának sikerét, ezzel befolyásolva a 2020-as választásokat.
Már csak egy kávét kell kérniük a jobboldali EP-képviselőknek.
Aggódhat az Európai Bizottság elnöke.
Akadt olyan EP-képviselő, aki „az emberiség történetének legnagyobb korrupciós botrányaként” emlegette az EB elnöke körül kipattant botrányt.
Ursula Von der Leyen 2021 májusában 35 milliárd eurós szerződést kötött a Pfizerrel, és sms-ben egyeztette a részleteket. Utánajártunk, hol tart a kirobbanásakor „az emberiség történetének legnagyobb korrupciós botrányának” nevezett ügy!
Nyilvánosságra kerülhetnek a bizottság elnökének Pfizergate-üzenetei, ha még egyáltalán léteznek.
Laura Codruța Kövesi ügyészsége kényelmetlenné vált a Bizottságnak.
A vakcinagyártó több alkalommal is megsértette a szigorú szabályokat.
Nos, miért ne végezhetné el az Ursula von der Leyennel kapcsolatos nyomozást a magyar ügyészség?
Donald Tuskot már nem zavarja a 20 milliárd eurós üzlet.
Az európai ügyészek az Ursula von der Leyen és a Pfizer főnöke közötti üzeneteket vizsgálják majd.
Az amerikai gyógyszergyártó hárommillió COVID-19 vakcina ellenértékét kívánja behajtani Magyarországon.